Ugrás a tartalomra

Haas Palota

leguan küldte be February 9, 2010 időpontban

A Gizella tér (később Vörösmarty tér) nyugati oldalán (a Vigadó mögött) állt Haas Fülöp és Fiai cég (szőnyegkereskedő) palotája.

Már nem látható.

A tér nyugati oldalának története meglehetősen mozgalmas volt az elmúlt kétszáz évben. A XVIII. század végén, 1794-ben itt nyitotta meg Pest hőskorának szórakoztató nagyiparosa, Tuschl Sebestyén krajcáros nyári színházát, amelynek nonstop műsorán színdarabok, vásári komédiák, cirkuszi mutatványok váltották egymást. Az ennek helyén épült Német Színház 1812-ben nyitotta meg kapuit. A 3500 férőhelyes teátrum Aman bécsi építész tervei alapján készült, és kívülről káprázatos látványt nyújtott. A klasszicista stílusú homlokzat párkányát körben múzsák szobrai díszítették és szép oszlopcsarnok magasodott a bejárat fölé. Amilyen impozáns volt kívülről, annyira lehangoló volt belvilága. Közép-Európa legnagyobb és legszebb épülete éppen a fűtőberendezések beszerelése után pár hónappal, gondatlanság miatt égett le. A Bach-korszakban ideiglenes tetővel iskolaként funkcionált a rom, majd a hatvanas években rövid időre egy otromba vásárcsarnoknak adott otthont.

Az 1870-es években nyerte vissza fényét, Linzbauer István tervei alapján ekkor készült el Haas Fülöp szőnyegkereskedő híres üzletháza. A Haas-palotát csak az első emeletig rendezték be üzletnek, a felső három szinten lakások voltak. A palota egészen a második világháborúig díszítette a teret, amikor bombatalálatot kapott, és ennek következtében le kellett bontani. Helyén 1971-ben épült fel a tér hangulatától igencsak eltérő tízemeletes üveg kultúrcentrum, a Magyar Zene Háza, ahol helyet kapott és hosszú ideig működött számos intézmény, a rendszerváltozás előtt cenzori feladatokat is ellátó Országos Rendező Iroda (ORI) és a Képcsarnok Vállalat. Legutóbb ezt is lebontották, valami üvegcsoda miatt.

Az  1875 körül keletkezett litográfiát Fodor L. készítette.

A mellékletben  egy 1896-ból származó újságkép, azzal az aktualitással, hogy a palotában működött a Millenium kiállítás jegypénztára, mely az "Ezeréves kiállítás" évében folyamatosan üzemelt.

Cím

Budapest V. kerület
Vörösmarty tér
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok